Gergő Gazda

Fiatal Gazda Pályázatok

Vállalkozás bemutatása

2017-ben úgy döntöttem belevágok, vállalkozó leszek és én is tormát fogok termelni.

Mivel az anyagi helyzetem nem engedte meg azt, hogy belevágjak egy ilyen projektbe, így körülnéztem a pályázatok között. Pont kapóra jött az abban az évben induló fiatal gazdáknak meghirdetett pályázat ami egy 12 millió forintos vissza nem térítendő pályázat. Mivel a pályázatokhoz nem értek, így a Gordius Solutions Trender Kft. segítségét kértem a pályázat beadásával és megírásával kapcsolatban. Hosszas szaladgálások a papírok és szerződések után amik a pályázat alapfeltételei voltak, 2017 év végén beadtuk a pályázatomat. 2018 tavaszára jött az eredmény, hogy megnyertem a „Fiatal gazda pályázatot”. Azóta mezőgazdasági vontatót vásároltam és a torma megműveléséhez minden eszközt beszereztem, tehát korszerűsítettem a saját és a családi „vállalkozást”. Vállakozásomat a tormatermesztésen kívül ki szeretném terjeszteni csiperke gomba termesztésre is amit előre láthatóan 2020 év közepétől fogok elkezdeni.

Ezzel szeretném a vállalkozásomat bővíteni. Ha vállalkozással, pályázattal vagy a termeléssel kapcsolatban kérdésed van keress bátran.

12 393 200 huf

- Szerződött támogatás összege

Silling Imre Gergő gazda pályázata 1850812812

- Projekt címe, azonosító száma

Pályázati adatok

Felhívás neve, kódszáma: Fiatal mezőgazdasági
termelők támogatása című, VP2-6.1.1-16

Projekt címe, azonosító száma:
Silling Imre Gergő
fiatal gazda pályázata 1850812812

Szerződött támogatás összege: 12 393 200 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt tervezett befejezési időpontja: 2023.12.31.

Kapcsolati adatok

Üzenetét sikeresen elküldte!.
E-mail must be valid and message must be longer than 1 character.

Silling Imre Gergő

4283 Létavértes, Szél utca 29.

Telefonszáma

06 70 623 4412

Email

ezjutotteszembe2010@gmail.com